PFBgarage

Építsünk autót :)

Címkék

2011.09.02. 09:27 Jatis

2011.08.20 Kecskemét.

Ott kezdeném ahol abbahagytam.

Eltört a kormánymű az edzésen, ezért előkerestem a régi darabot, kicsit rendbeszedtem és beszereltem a kocsiba.

A verseny reggelén kicsit szűkösen indultunk Kecskemétre, Fheky, Zsoma és Én. De miután elérkeztünk a találkozó helyére javult a helyzet. :)

Kis kerülővel ugyan(Leslie azt mondta, hogy tudja az utat), de hamar kiértünk a pályára. Szinte senki nem volt még kint. Hamar érkeztünk, de ez nem baj. Kocsi trélerről le és csodálkozás hogyan is állnak a kerekek. Kicsit erős összetartást állítottam. Tehát pihenésre nem volt idő, azonnal állítani kellett. Regisztráció, stb. és irány a pályabejárás.

 

Megvoltak az első körök, de nem nagyon tetszett a pálya. Valahogy nagyon csúszott.

Szerencsére Hferi hozott nekem slick gumit, amit fel is raktunk hátra és sokkal jobb lett a tapadás. Leslie mondta, hogy próbáljuk ki elöl is, hátha jobb lesz. Jó lett.

A kvalin elöl slick hátul utcai gumival mentem. Reméltem, hogy jó lesz, de arra nem számítottam, hogy meg is nyerem. Azért nagyon szoros volt, de az időm összetettben(pro-amatőr) is nagyon jó volt.

 

A kvali utáni edzésen felraktunk mindenhova slick gumit és sokkal jobb lett, ami persze egyértelmű, de azért 120 lóerővel nehéz gyorsan menni, ha tapad is és a technikára is vigyázni kell. Mivel minden gumit kipróbáltam, ezért Fheky, Zsoma és Leslie, csak úgy pörgött mikor lejöttem a pályáról. Egyszer feltűnt, hogy kicsit szélesebb a hátsó nyomtáv, mint szokott, mert fenthagyták a szélesítőpogácsát a kifelé szélesedő felni alatt, de jól viselkedett az autó, ezért hagytuk is.

 

A versenyen elsőre egy by köröm volt ismét. Kicsit hibáztam is, de itt ez nem számított.

Utána, mivel sajnos nem voltunk sokan egyből a döntőbe jutásért küzdhettem. Ellenfelem Smidéliosz Bálint volt. Valamiért nem jött neki össze ez a két kör,nagyon lemaradt, pedig a kvalin jót ment. Szóval sikerült megnyernem a csatát.

A másik ágon Horváth Feri menetelt előre. Először Ámon Olivért utána Turcsik Tamást búcsúztatta.

Tehát DG döntő lett. Ami jó, mert sikeres a csapat, de a legrosszabb a csapattársat búcsúztatni. Persze itt az is közrejátszott, hogy Feri hozta nekem a gumikat. Mondták is, hogy épp kell a 4 gumi, szóval le kéne venni. :)))

Szóval a döntő.

Az első futamon nagyon odatettük magunkat. A különbség 115 ezred volt az Én javamra.

A második futamon mindketten hibáztunk egy picit, de a különbség itt még szorosabbra sikerült. 84 ezred. Szerencsére itt is Én voltam a gyorsabb és igy sikerült megnyernem a versenyt. Ezt csak az eredményhirdetés után tudtuk meg, mert miután lejöttünk se tudtuk, hogy ki győzött.

Mindkét futamban egymás mellett haladtunk a célegyenesben, de a másodikban szegény autó kuplungjára annyiszor rúgtam rá a kigyorsítás miatt, hogy a végére beesett a padlóig. Úgy ugrált a kocsi közben, hogy kintről állítólag eléggé vicces látványt nyújtott.

 

Nagyon nagy csata volt és mindketten élveztük.

 

Mivel csak az eredményhirdetésnél tudtuk meg azt, hogy ki is nyert ezért addig egy kicsit persze még idegeskedtem. Utána már nem. Megpróbáltam mindenkit lelocsolni a pezsgővel azok közül akik segítettek, de kevés volt és így nem kapott mindenki, ellenben Zsoma elkérte Feritől az övét és az overálomba öntötte(ezért még lóg neki egy üveggel).

A lényeg, hogy nagyon jó volt a verseny és megint jól elfáradtunk, de megérte!

Ismét köszönöm mindenkinek a segítséget, legközelebb is gyertek! :))))

 

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: narancs escort jatis pfbgarage


A bejegyzés trackback címe:

https://pfbgarage.blog.hu/api/trackback/id/tr113195647

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.